Hírek

Tokió után Párizs – falmászás az Olimpián

2021.10.24.
Alábbi összefoglalónk a falmászás olimpiai szereplése kapcsán született, ami mindenképp meghatározó jelentőségű mind a sportág valamint a mászás iránt érdeklődő fiatalok tekintetében. Lássunk, hogy miért:

Tokió után Párizs – falmászás az Olimpián

A mászás, mint versenysport elképesztő ütemben fejlődik. Habár a médiavisszhang még meglehetősen visszafogott körülötte, mindenképp érdemes figyelemmel követni az eseményeket. A nyári debütálást megelőzően 2014-ben (Nanjing, Kína) és 2018-ban (Buenos-Aires, Brazília) megrendezett ifjúsági olimpiákon már találkozhattunk a sportmászással. Az első versenyre 1985-ben, az olaszországi Bardonecchia-ban került sor, amitől számítva még 40 év sem telt el a „nagy” olimpiai szereplés eléréséig (2021, Tokió, Japán).


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kiemelt fontosságú célja, a fiatalabb korosztályok megszólítása, valamint az olimpiai szereplés vonzóvá tétele számukra. A cél elérése érdekében látványosak a kezdeményezések, hiszen nyáron a sportmászás mellett olyan sportágak is bemutatkozhattak mint a gördeszka vagy a szörf, amik igencsak kedvelt és elterjedt mozgásformák a fiatalok körében. Mászás tekintetében a sportot űzők 39%-a 18 év alatti, ami jelentős aránynak számít. A tokiói bemutatkozó sikerét bizonyítja, hogy a Párizsban rendezendő 2024-es olimpiai játékok programjában szintén helyet kapott a sportmászás. Az idén nyáron debütált sportok közül sajnos ez nem mindnek adatott meg, karatés versenyzőért így nem szurkolhatunk majd három év múlva.

 

        


A szereplés természetesen nem mentesülhetett a kezdeti nehézségektől. A versenyzők tudásának összemérésére kialakított - a sportág három különböző ágát összevonó - szám és annak pontozása igencsak erős kritikát kapott. E szerint minden indulónak meg kellett méretni magát nehézségi, gyorsasági, valamint boulder számban is, ami az éremosztásnál igen nagy meglepetéseket okozott. A papírformát szinte teljesen felborította a készségekben, edzési/felkészülési módokban teljesen eltérő három ág együttes értékelése. [Spider gondolat - Kicsit nekünk olyan ez, mintha egy maraton futónak az olimpián kellene futnia, 100 m sprintet, 10 mp környékén. Pontosan tudjuk, hogy mind a három ághoz más és más izmok felkészítése szükséges, hogy a legjobban teljesíthess.]


Pozitívum, hogy Párizsban már módosul a mászás lebonyolítása, így nem csak 1-1 érem kerül átadásra női és férfi összetettben, hanem női és férfi gyorsasági számban, valamint női és férfi nehézségi és boulder összetett számokban kerülnek kiosztásra az érmek (2-2). A gyorsasági mászás kiválasztása az összetettből mindenképp bíztató jel arra vonatkozóan, hogy a szervezők és a sportágért felelős szervezetek igyekeznek a versenyzők javát szolgáló módosításokat eszközölni.


A mászás iránt érdeklődő fiatalok lehetőségei egyre bővülnek a versenysport tekintetében, hiszen a kiemelkedő tehetségek előtt immár megnyílt a lehetőség az olimpiai részvételre is, túlmutatva a hobbi sportok vagy egészségmegőrző szabadidős tevékenységek körén. A profi szinten űzhető versenysportok köréhez így a falmászás is csatlakozott, a falmászó teremben töltött játékos hétvégék akár élsportolói karrierhez is vezethetnek. A mászás gyerekek készségeit fejlesztő pozitív hatásairól ebben és ebben a cikkeinkben írtunk korábban.

forrás: https://www.paris2024.org/en/sport/sport-climbing/

További cikkek:

Túra
Maszkviselés az új kormányrendelet értelmében
2021.11.19.
Kedves Vendégeink! A legfrissebb kormányrendelet értelmében újra kötelező a termünk előterében a szájmaszk használata. ...
Túra
Nyitvatartásunk az őszi munkaszüneti napokon
2021.10.21.
Október 23-ai nemzeti ünnepünkön és az azt követő hosszú hétvégén (Mindenszentek, november 1. hétfő) hétvégi nyitvatartási rend szerint várunk Titeket Falmászó és Fitness termünkben. ...
Túra
Edzők jelentkezését várjuk!
2021.10.08.
Óbudai és budaörsi termünkben is bővíteni szeretnénk az edzői csapatunk létszámát 1-1 fővel. ...