Hírek

Hogyan fejleszti a gyerekek képességeit a falmászás? I. rész

2022.05.10.
Kétrészes cikksorozatunkban bemutatjuk, hogy miért érdemes már gyerekkorban elkezdeni a falmászást. Az első bejegyzésben átfogó képet adunk erről a sportról, és szeretnénk kedvet ébreszteni a szülőkben, hogy felfedezzék a mászásban rejlő lehetőségeket a gyermekük számára.

Hogyan fejleszti a gyerekek képességeit a falmászás? I. rész

 

Külföldön már régóta felismerték a falmászás előnyeit, és használják is a gyerekek fejlesztésében. Sőt létezik a terápiás mászás fogalma, amelyet sajátos nevelési igényű, figyelemzavaros vagy diszlexiás gyerekek esetében kiváló eredményekkel alkalmaznak. Hazánkban csak az utóbbi időben kezd bekerülni a köztudatba mászás, mint sportolási lehetőség.

Talán még most is tartja magát az elképzelés, hogy a mászás extrém sportnak számít. Pedig nem az. A mászás tulajdonképpen fitness, egy saját testsúlyos alternatív fitnesslehetőség. Szakértő oktatás mellett, és megfelelő odafigyeléssel semmivel sem extrémebb, mint bármely más sporttevékenység. Sőt biztonságosabb is, hiszen itt a gyermeket nem találják fejbe egy labdával, nem kell test-test elleni küzdelemben részt vennie, van viszont egy kötél, amely biztonságosan tartja őt.

 

 

A mászás az egyik legösztönösebb mozgásforma. A kisgyermekek esetében csak horizontális megközelítésben gondolunk rá, de miért ne lehetne ez a mozgás vertikális is?! A horizontális mászás fogalmának fontosságát ismerjük. A baba fejlődése során ez a lépés elengedhetetlen. Ha mégis kimarad, az később problémákat okozhat.

Ha az iskolába kerülve egy gyerekről kiderül, hogy diszlexiás, diszgráfiás, esetleg egyéb tanulási nehézséggel küzd, a felkészült gyógypedagógus általában rákérdez, hogy mászott-e a gyermek, vagy ez a korszak kimaradt. Ha ezt a lépést átugrotta a gyermek fejlődése, akkor szokták javasolni, hogy bizony „mászatni” kell a gyereket. Egy 7-8 éves, iskolaérett gyerek számára nem biztos hogy a legmegfelelőbb, ha 3-4 éves társaival együtt mászik egy csőalagútban. A korosztályának megfelelő tevékenységgel hamarabb lehet sikereket elérni.

 

 

A gyerekekben még eredendően megvan a mászás képessége. Számukra könnyebben kivitelezhetőek a mozdulatok is, mivel a súly-erő arányuk kedvezőbb, mint egy felnőtté. A testtömegük még csekély, viszont rengeteg erő van bennük. Ez az erő, még hosszú évekig megmarad a gyerekekben, és kellő odafigyeléssel hasznosítani lehet. A kicsik teste jóval hajlékonyabb is, így bizonyos mozdulatokat egyszerűbben kiviteleznek.

A gyerekeknek nincs félelemérzetük. Szülőként úgy gondolunk erre, mint valami hiányosságra, ami aggodalomra ad okot. A mászás során azonban ez a tulajdonság előnyként jelentkezik, és az edzéseken elsajátított magatartás, társuk biztosításának a felelőssége tudatosítja bennük, hogy komoly odafigyelésre van szükség ennél a tevékenységnél. A félelemérzet hiánya tehát pusztán a mozgás szabadságát jelenti, és nem egyenlő a figyelmetlenséggel, felelőtlenséggel.

 

 

A gyerekeknek kevésbé vannak személyes korlátaik. Mi felnőttek hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy mire képes a testünk. Inkább meg sem próbálkozunk bizonyos gyakorlatok megvalósításával, mert azt gondoljuk, hogy úgysem tudnánk kivitelezni, hiszen tériszonyosak vagyunk, vagy néhány kiló plusz súlyt cipelünk a testünkön. A gyerekek többsége nem korlátozza be magát íly módon. Számukra teljesen természetes, hogy egy adott feladatot a képességeiknek megfelelően oldjanak meg, és figyelmen kívül hagyjanak minden külső behatást és kényszert.

Rengeteg pozitív képességre lehet szert tenni a falmászás során. A kreatív gondolkodásmódot igénylő aktivitásnak köszönhetően a kevésbé atletikus alkatú gyerekeknek is hamar sikerélménye lehet. A mászás tulajdonképpen egy megoldandó rejtvény: néha vissza kell lépni, új fogásokat keresni, vagy újra kezdeni az egész utat elölről.

 

A következő bejegyzésben végigvesszük pontról pontra, hogy melyek azok a tulajdonságok, amelyeket fejleszthetünk a mászás segítségével, és milyen új tapasztalatokkal gazdagodhatnak a gyerekek már néhány edzés eltelte után.

 

FONTOS! Nyári falmászó gyerektáborainkba már lehet jelentkezni. Részletek és további hasznos információ elérhető itt.

 

forrás: http://www.portlandfamily.com/posts/rockin-it/

További cikkek:

Túra
Nyitvatartásunk az őszi munkaszüneti napokon
2023.10.15.
Az október 23-i hosszú hétvégén és november 1. is a szokásos nyitvatartási rend szerint várunk Titeket Falmászó és Fitness termünkben. ...
Túra
Az őszi szezontól változnak egyes szolgáltatások árai
2023.09.05.
Beköszöntött az ősz, elkezdődtek újra az edzések, tanfolyamok.Mivel sajnos az árak és költségeink növekedése továbbra sem állt meg, így a szezon kezdetével kénytelenek vagyunk mi is bizonyos ...
Túra
Augusztus 20-i hétvége
2023.08.17.
Nemzeti ünnepünkön és szombaton is a szokásos hétvégi nyitvatartási rend szerint várjuk vendégeinket. ...