ESEMÉNYNAPTÁR
nagy Eseménynaptár
 TANFOLYAM / Via Ferrata tanfolyam







Tanfolyam a Via Ferrata – Klettersteig alapjainak elsajátítására

A széleskörű falmászó tapasztalatainkra támaszkodva tudjuk, hogy sokan vágynak a magas hegyekbe és bőven vannak olyanok is, akik nem csak a szokásos túra útvonalakat járnák be, hanem egy-egy könnyebb sziklaúton is felkapaszkodnának. Azzal is tisztában vagyunk, hogy egy jó részük viszont nem rendelkezik a megfelelő tudással, ismerettel, így sok esetben le kell mondaniuk ezen elképzelések megvalósításáról a biztonságos hazaérkezés érdekében.
Mindezt szem előtt tartva arra az elhatározásra jutottunk, hogy falmászó termünkben lehetőséget biztosítunk a biztonságos Via Ferrata – Klettersteig alapjainak elsajátítására. Ehhez külön a várható kihívásoknak megfelelő utat alakítottunk ki termünkben, hogy bárki, aki kedvet érez a magashegyi túrák ezen válfajához, de még nem volt lehetősége kipróbálni, az biztonságos körülmények között sajátíthassa el a nélkülözhetetlen alapokat, hogy amikor megérkezik az adott sziklaút tövébe, akkor a túra biztonságos teljesítése már ne jelenthessen akadályt.

Leírás:
Az alapok elsajátítása néhány óra alatt megtörténhet gyakorlott oktatóink segítségével, így minden érdeklődő kipróbálhatja magát s nem a falban kell eldőlnie, hogy tulajdonképpen neki való-e a túrázás, mászás ezen típusa. A 2-3 órás kurzus keretében bárki megismerkedhet az ilyen jellegű túrák során használt eszközökkel, elsajátíthatja azok rutinszerű, biztonságos kezelését, a veszélyes helyzetekben vagy balesetek bekövetkeztekor szükséges teendőkkel, valamint az alapvető meteorológia ismeretekkel. Természetesen fontosnak tartjuk mindezek gyakorlati megismerését is, így a résztvevőket megtanítjuk a falak mászáshoz elengedhetetlen biztosítási gyakorlat megszerzésével és lehetőséget biztosítanánk a résztvevők számára a falmászás kipróbálására is. Igény esetén pedig felkészülési és edzői tanácsokkal is szívesen ellátjuk az érdeklődőket.

A tanfolyamon való részvétel feltétele a betöltött 14. életév. Az oktatás kis csoportokban (max. 4-6 fő) zajlik.


Időpontok:


Igény esetén csoportok számára külön időpont egyeztetéssel rugalmasan is vállalunk oktatást!

Helyszín:
Spider Falmászó és Boulder Klub 1036. Budapest III. Fényes Adolf u. 19-21. 31. épület

Költségek:
A tanfolyam díja: 3.000 Ft, mely tartalmazza
- az oktatást,
- a cipő kivételével minden szükséges felszerelést (a részvételhez szükséges tiszta talpú váltócipő illetve tréning/mászó ruha)
- kedv esetén az aznapi belépést a SpiderClubba.


További lehetőségek:
Ha valaki a kurzus elvégzése után kedvet érez arra, hogy a megszerzett ismereteket a gyakorlatban is kamatoztassa, akkor szívesen látjuk útjaink valamelyikén legyen szó közeli vagy távolabbi ausztriai kirándulásokról, túrákról a Dolomitokba vagy Európa más pontjaira. Az elvégzett tanfolyam után első körben a közelebbi osztrák Klettersteig utakat (pl. Hohe Wand, Rax) javasolnánk megcélozni, az elsajátított tudás gyakorlatban történő tovább csiszolására.

Ezen túráinkon 10% kedvezményt biztosítunk azok számára, akik nálunk sajátították el az alapismereteket.

A túrákkal kapcsolatos bővebb információk az alábbi linken lesznek elérhetőek:

>>>


Érdeklődés:
Ha további kérdéseid lennének a tanfolyammal kapcsolatban vagy jelentkezni szeretnél, ezt megteheted telefonon +36 20 3 203 301, e-mailben: info@spiderclub.hu vagy személyesen a Spider Club recepcióján.

 
 BELÉPÉS / REGISZTRÁCIÓ
BelépésRegisztráció
Feliratkozás hírlevélre
 
 ESEMÉNYNAPTÁR

Eseménynaptár
 
 GALÉRIA
 
 
 Spider Falmászó és Boulder Klub 1036.Budapest III. Fényes Adolf u. 19-21./31.épület térkép    
Tel.:+36 20 5193234     E-mail: info@spiderclub.hu
Nyitva-tartás: H-P. 13-23 / Sz-V. 10-22.